Egyetemünk szégyenletesen fekete pontja : a frappánsan PBÚ-nak keresztelt, tévesen újságnak mondott förtelmény, melyet lelkes újságíró-palánták mellett (vagy inkább helyett) a HÖK belügyi és külügyi tagjai szerkesztenek. Magyarul ezt is a helyi maffia tartja kézben, úgyhogy a nívó garantált.
Másik szégyenpontja materiálisan kevésbé megfogható termék: az eminens bölcsészlány. A lány szócskát illendő lenne lespórolni a szó végéről, ugyanis sértő az egész női nemre nézve ezen egyedek feminin voltának hangsúlyozása, viszont a közérthetőség kedvéért muszáj ezen megkülönböztetést tennünk.
Szóval egyetmünkön egyedülálló jelenség, és ebben a btk abszolút első helyen nyomul, az okoskodó-nyalizó bölcsészlány, akit legszívesebben azonnal agyonütnénk egy hólapáttal. Ismertetőjegyek: fonott haj, deformált alak, tanulásban megereszkedett hátsórész.
El is törpülnének a normális emberek táborában, fel sem tűnnek, addig amíg el nem hangzik az óra végi káoszban a bátortalan de határozott kérdés: "Tanárnő ... elnézést .... katalógus .... katalógus volt ma?"
Ez a bkv bérlet-effektus, azaz a dolgokhoz való hozzállás mintázata, ugyanis egyesek (fenn nevezett egyedek) úgy értelmezik az órán való megjelenést, mint a villamoson utazó hótt'becsületes utas, aki rendjén veszi a bérleteket egymás után (ez nem elítélendő!), azaz számukra ez evidens dolog, de ha már ők ezt megteszik, akkor igenis legyen értékelve az igyekezet, és halál minden kummantóra (ez elítélendő). Ilyen jeleneteknek lehetünk tanúi, mikor az úgymond fizető utasok szinte meglincselik a bliccelőt (ez elítélendő), aki az utolsó pillanatban lelép és a megállóból integet az ellenőröknek, majd békésen potyázik tovább.
Lélektanilag valószínűleg azon jelenség állhat mögötte, hogy a bátortalanabb réteg, aki nem meri megengedni magának a lazázást, de valójában arra vágyik, bosszúsan tölti ki haragját a népen és erőszakosan reklamálja a névsorolvasás meglétét, bizonyítva ezzel magának és a világnak, hogy nem hiába jött be erre az órára (is).
...
Ennek továbbfejlesztett formája dívik azon hallgatók körében, akik jobb dolguk nem lévén előszeretettel ülnek be minden egyes órára és zárják 0 hiányzással az egész félévet, ami azért különösképpen jó dolog, mert más emberi lények azért ily maximalizmusra nem képesek és élnek a 2-3 hiányzás lehetőségével.
Ebből nem is lenne gond, ha egyes tanárok nem vennék személyes sértésnek a diákok hiányzását, vagy ha annak is veszik, órájuk tökéletesítésébe fektetnék feles energiáikat fenyegetőlevelek küldözgetése helyett. Mert ilyenkor szokás egy-egy körímélt küldeni, melyben nem túl kedves hangnemben tájékoztatják a hallgatóságot, hogy a további távolmaradás milyen egyéb szankciókkal jár (dupla házi egyebek), majd órán ezt nyomatékosítva a már bemutatott típusú hallgató nevével dobálózva hívják fel figyelmünket arra, hogy mily egyszerű és teljesíthető, amit elvárnak tőlünk, mert lám XY is itt van minden órán.
Halál az ilyenekre! A PBÚ-t meg égessétek el, mert ha elpusztul a föld és csak ez marad fenn, akkor bizony nem lesz túl jó az új lakók szemében!
Olvass tovább: a PBÚ múltja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.