Elég nehéz erről a témáról írni, de ma kipattant a szikra a fejemből, hogy miért is. A klasszikus berögzülés szerint a bölcsészek igénytelen lények, akik az evolúció folyamán megrekedtek a fa és föld közötti állapotban (nem agyilag, hanem megjelenésileg) és előregörnyedt háttal valami jó kis filozófiai művet olvasgatnak, vagyhogy még közhelyesebb legyek, Proustot (ami amúgy nem is kötelező az eltén teljes hosszában).

Eszerint a felfogás szerint a bölcsészek nem tudnak öltözködni.

Nos hát ez nem így van, viszont elfogultság nélkül meg kell állapítani, hogy valóban léteznek a sztereotípiának eleget tevő egyedek, akik az alapokhoz ragaszkodva a fogyasztói társadalomnak hátat mutatva még mindig az amúgy minőségükhöz képest drága second hand üzletekből válogatott kompozíciókban jelennek meg az egyetemen, és itt most valóban a radikálisokról van szó, akik mondjuk ki, tényleg igénytelenek.

Tehát róluk ezeken a hasábokon nem lesz szó, ők azok, akik boldoggá teszik lekicsinylően tipizáló közgázos és bégéefes ismerőseinket és a bölcsész szó hallatán legyintő egyéb arisztokrata gondolkodású társadalmi rétegeket.

A többiek viszont keményen nyomják az antibölcsész vonalat és bizony baromi jól néznek ki, sőt mi több, stílusosan öltözködnek.

 Ismertetőjegyek:

1. kreativtás, mely az öltözködésben (is) megnyilvánul

2. kiegészítők: sál, szemüveg, harisnya

3. balerinacipő

 .

A tipik bölcsészlány nyilván nem ellenállhatatlan és vonzó (mint a képen), mint azt tapasztalhatjuk nap mint nap, de jó részük mégis az. Van az az elméletem, hogy minden nő egy férfifantáziát teljesít be, és azt hiszem, egy hímnemű lény a "bölcsészlány" szóról valami ilyesmire gondol. 

Nem szoktam gyakran élni a szellemi züllés ezen válfajával, de néha megesik, hogy belemártom fél lábam a mocsárba, és akkor bizony eléggé lehúz...

Szóval, nem akarok lelkekbe tiporni, mert elég színvonalas játéknak tartom a Honfoglalót, már amennyire színvonalas lehet egy tömegjáték; lehet belőle tanulni meg minden, és a gyakorlati érzéket is fejleszti, meg a gépelési gyorsaságot, és néha megcsillanthatom lappangó matematikai tudásom, de az utóbbi pár játékban figyelmes lettem egy jelenségre, ami régebben is létezett, de nem volt ennyire szembeötlő - szóval akkor hát mi teszi különösen élvezhetővé a játékot? Két dolog.

A játékszerver nem túl nagy befogadóképessége miatt minden második játéknál előfordul az a kis gikszer, hogy a támadás közepén kinn találja magát a játékos, és mire visszajutna, már vége is a csatának (ha nem az egész játéknak). Ez mindaddig tűrhető is lenne, amíg nem jelenik meg a képernyőn a piros kis táblácska, mely szerint többször már nem lehet visszalépni, azaz érezze magát szarul az, aki kiesett. Előnye, hogy a másik két játékost nem zavarja tovább (sovány vigasz).

2.

Ami viszont érdekes, hogy milyen eszméletlenül agresszív lett a közönség honfoglaló-ügyben. Mint tudjuk, ez egy stratégiai játék, melynek során a stratégiát a vár elhelyezése, a területek megszerzése és a támadás jelenteti, elsősorban. Mindig is léteztek humanisták, akik még véletlenül sem támadtak volna rá az ellenfél várára, ami egyrészt jó, mert nem kellett parázni, másrészt rossz, mert unalmassá tette a küzdelmet.

Így tehát szép lassan mindenki ráérzett az élet-halál harc ízére, és finomnak bizonyult a győzelem, legalábbis azt mutatja a statisztikának nem nevezhető elmúlt pár játékom története, amikoris megtapasztalhattam az új stratégia szellemét. És akkor itt jön a lényeg: valahonnan nagyonis ismerősnek tűnt a forgatókönyv, talán azért, mert valahogy az egyetemen is boldogulhatunk...

Tehát a szakadások-fagyások következtében új értelmet nyert a stratégia szó: a kieső játékos helyét ugyebár robot veszi át, aki képességeinek megfelelően harcol. A másik két játékos, de legalább az egyik megragadja a kétperces lehetőséget, hogy a gyengült játékos amúgy számára megszerezhetetlen területeire rátegye a kezét. Ez sikerül is mindaddig, míg a játékos vissza nem érkezik. Onnantól helyreáll a rend. Minél több a fagyás, annál nagyobb az övön aluli ütésekkel közeledő játékos esélye a második, netán első helyre.

Már az egyetemen is megfigyeltem, hogyha nem döngölsz földbe valakit, akkor nem vagy király. Ez főként tanároktól kapjuk, akik mint kiskakas a szemétdombon, hatalmukat éreztetendő, előszeretettel tesznek direkt megjegyzéseket a hallgatók színvonalára. Miért? Mert őket is jól helybenhagyta valaki, és valahogy muszáj továbbadni a feszültséget, vagyis életük kudarca verbális agresszió formájában csapódik le nap mint nap a szerencsétlen hallgatóságon.

Egyetemünk szégyenletesen fekete pontja : a frappánsan PBÚ-nak keresztelt, tévesen újságnak mondott förtelmény, melyet lelkes újságíró-palánták mellett (vagy inkább helyett) a HÖK belügyi és külügyi tagjai szerkesztenek. Magyarul ezt is a helyi maffia tartja kézben, úgyhogy a nívó garantált. 

Másik szégyenpontja materiálisan kevésbé megfogható termék: az eminens bölcsészlány. A lány szócskát illendő lenne lespórolni a szó végéről, ugyanis sértő az egész női nemre nézve ezen egyedek feminin voltának hangsúlyozása, viszont a közérthetőség kedvéért muszáj ezen megkülönböztetést tennünk. 

Szóval egyetmünkön egyedülálló jelenség, és ebben a btk abszolút első helyen nyomul, az okoskodó-nyalizó bölcsészlány, akit legszívesebben azonnal agyonütnénk egy hólapáttal. Ismertetőjegyek: fonott haj, deformált alak, tanulásban megereszkedett hátsórész. 

El is törpülnének a normális emberek táborában, fel sem tűnnek, addig amíg el nem hangzik az óra végi káoszban a bátortalan de határozott kérdés: "Tanárnő ... elnézést .... katalógus .... katalógus volt ma?"  

Ez a bkv bérlet-effektus, azaz a dolgokhoz való hozzállás mintázata, ugyanis egyesek (fenn nevezett egyedek) úgy értelmezik az órán való megjelenést, mint a villamoson utazó hótt'becsületes utas, aki rendjén veszi a bérleteket egymás után (ez nem elítélendő!), azaz számukra ez evidens dolog, de ha már ők ezt megteszik, akkor igenis legyen értékelve az igyekezet, és halál minden kummantóra (ez elítélendő). Ilyen jeleneteknek lehetünk tanúi, mikor az úgymond fizető utasok szinte meglincselik a bliccelőt (ez elítélendő), aki az utolsó pillanatban lelép és a megállóból integet az ellenőröknek, majd békésen potyázik tovább.

Lélektanilag valószínűleg azon jelenség állhat mögötte, hogy a bátortalanabb réteg, aki nem meri megengedni magának a lazázást, de valójában arra vágyik, bosszúsan tölti ki haragját a népen és erőszakosan reklamálja a névsorolvasás meglétét, bizonyítva ezzel magának és a világnak, hogy nem hiába jött be erre az órára (is). 

 ...

Ennek továbbfejlesztett formája dívik azon hallgatók körében, akik jobb dolguk nem lévén előszeretettel ülnek be minden egyes órára és zárják 0 hiányzással az egész félévet, ami azért különösképpen jó dolog, mert más emberi lények azért ily maximalizmusra nem képesek és élnek a 2-3 hiányzás lehetőségével.

Ebből nem is lenne gond, ha egyes tanárok nem vennék személyes sértésnek a diákok hiányzását, vagy ha annak is veszik, órájuk tökéletesítésébe fektetnék feles energiáikat fenyegetőlevelek küldözgetése helyett. Mert ilyenkor szokás egy-egy körímélt küldeni, melyben nem túl kedves hangnemben tájékoztatják a hallgatóságot, hogy a további távolmaradás milyen egyéb szankciókkal jár (dupla házi egyebek), majd órán ezt nyomatékosítva a már bemutatott típusú hallgató nevével dobálózva hívják fel figyelmünket arra, hogy mily egyszerű és teljesíthető, amit elvárnak tőlünk, mert lám XY is itt van minden órán. 

Halál az ilyenekre! A PBÚ-t meg égessétek el, mert ha elpusztul a föld és csak ez marad fenn, akkor bizony nem lesz túl jó az új lakók szemében! 

 Olvass tovább: a PBÚ múltja

Szóval akkor most, hogy méginkább aktualitást nyert az ügy, legyen szó a btk kávékínálatáról, mely rohamosan fejlődik, főleg az árakat tekintve.

1. 

Evidens, hogy a Gólyavárban van a legeslegfinomabb kávé, Dallmayr, a jelzőket tekintve (amit egy piackutatás során sajátítottam el) : balzsamos, lágy, isteni. Szóval nagyon király, és ha az ember minőségi és megfizethető kávéra vágyik, mindenképp ide érdemes betérni, főként, hogy az elvitelért nem kell fizetni, legalábbis eddig nem kellett. Kicsit szomorú szájízzel távozhatunk azonban, ugyanis a napokban a tulaj a nagy keresletre való reakcióként enyhén szólva megdobta az árakat, ami az eszpresszónál és a hosszúnál még nem érezhető, de a kapucsinó 180-ról 250-re való emelése azért már a durva kategóriába sorolható, méghozzá azért, mert

1. a 180-on is óriási haszon van

2. ez egy egyetem, diákokkal, ahol diákpénztárcához igazított árakat várunk el

3. egyéb elvárások: több asztal, nagyobb és fényesebb tér, zene lsd. corvinus-büfé 

Szóval ezeket leszámítva még így is olcsónak minősül a mennyei ízéhez és a kedves kiszolgáláshoz képest (amit nem kapunk meg mindnehol), meg a márkájához képest is, úgyhogy eddig námbörvan. 

2. 

Második helyen az A-épület "Kupola" és a kínálatában megújult D-épület "Alagsor" verseng egymással, de az igazságot nem leplezve fényre itt sem számíthatunk, ugynais mindkettő  a föld alatt van, és  az A-ban a nagy sebességgel elrobogó 47es és 49es kábé 3 percenként megremegteti a falakat, de ez nem olyan vészes. 

A tér mindkettőben elég nagy, az A-ban egyenesen otthonos, tiszta, új meg miegyebek, a kávéjuk finom, Segafredo, ha jól emlékszem, árban átlag 10-20ft-tal drágább, mint a Gólyavár, ennek ellenére huzamosabb időre ide érdemes beülni (két óra között vagy egy félórás kis tanulásra), mert lényegesen jobb a hangulata. Az eredeti témához visszakanyarodva tehát a választék nagyobb, de a segafredonak van egy olyan sajátossága, hogy a kapucsinó szó szerint tejhabot jelent, azaz nem túl "lágy" az íze. A büfés lány kedves, aranyos, mosolygós és még szép is, csak öltözködni nem tud (értsd: póló).

Ami a D-t illeti, mióta nem sikkaszt a pénztáros oly előszeretettel, mint régebben, igen megkedvelhető személyiség lett, bár kicsit sokat telefonál, emiatt olykor kígyózik a sor a büféből kifelé. A kávéjuk finom, nagyobb adag, mint a többi büfében (de lehet, hogy csak a műanyagpohár teszi) és ha tejjel kéred, akkor pont jó arányban keveri a presszóhoz (tehát nem túl tejes és nem lesz hideg). Mást még nem ittam ott, de beülni nincs nagyon hová, hacsak nem az aula részébe, ami megintcsak kiválóan alkalmas kisebb házi feladatok elkészítéséhez. Ár: 140 - 160, kapucsinó 200 körül (?)

3. 

Harmadik és egyben utolsó helyére a Főépület büféje csúszott, szomorúan mondom ezt, mert nagyon szívemhez nőtt a hely a maga kis "proliságával" (ezt nem szó szerint kell érteni, nem gáz a hely, csak sajátosan régimódi) és finom és olcsó (120) kávéjával, ami már sajnos a múlté. A minap, amikor a Gólyavár amúgy felháborító módon zárva volt valamilyen betegtalálkozó miatt, az főépület büféjébe kényszerültem zarándokolni és bizony nagy meglepetés ért: 

a szendvics még csak úgy rendben volt, a kávé viszont a következőképpen nézett ki: TERMOSZból (azaz T-E-R-M-O-SZ) öntötte ki az orrom előtt a srác az előre lefőzőtt kávénak mondott itókát és bár forró volt, mégsem az igazi. Ráadásul 250-et fizettem, amiből 150-et sikerült beütni, ami alapvetően nem zavar, de ha már fizetek a kávéért, akkor ott helyben előttem főzze le, mert akkor talán kevésbé lesz vizezett :) És most nem a finnyásság vagy arrogancia szól belőlem, csak elképedtem, mert azért ez mégiscsak gáz, és emellett se a csaj, se a srác nem szokott kedves lenni, úgyhogy egy darabig nem is megyek oda. Amúgy a büfé nagyon rendben van, ezeket az apróságokat leszámítva. 

Szóval ennyit a kávékról, mint húzóerőről az egyetemi lét szürkeségében. Úgyhogy ha órára nem is, egy kávéra minimum megéri beugrani :)