2009.01.28. 15:33 nolidharma

Diploma 2009

A btk.elte.hu honlapon ezt olvashatjuk:

 

Heti Világgazdaság (HVG) évente megjelenő, hivatalos statisztikákra épített felmérése – csakúgy, mint 2007-ben és 2008-ban – most is az ELTE Bölcsészettudományi Karát rangsorolta az országos abszolút 1. helyre „Diploma 2009” című kiadványában. Ezen kívül az Anglisztika, Germanisztika, Keleti nyelvek és kultúrák, Magyar, Ókori nyelvek és kultúrák, Romanisztika, Szabad Bölcsészet, Szlavisztika és Történelem alapszakok (BA) terén is a Karunk által indított képzés áll a rangsorok élén. Külön öröm számunkra, hogy a versenyszférát képviselő válaszadók szerint is a bölcsészettudományos terület „legillusztrisabb intézménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara”, ahogy a kiadvány fogalmaz.

 


Nem akarok rendszerellenesenk tűnni, ezért egyik eltés tanáromat idézem: "Tudják, a jó statisztika olyan, mint a bikini. A lényeget takarja."

Ez a sikamlós, közhelyes, ide nem illő megjegyzés sajnos teljes mértékben igaz, bármennyire is naturalistán hangzik.


Ami kimaradt:

- az elte bétékán nem készült még olyan felmérés, hogy

- hányan kezdenek el egy új szakot egy kevésbé híres egyetem szakján, még a diplomaszerzés előtt!!, vagy közvetlenül utána!

- éves átlagban hány diplomás lesz pályaelhagyó és hány marad a szakmájában

- a sikeresen diplomázók hány százaléka távozik olyan tudással, amelyet  még  az egyetemi évek előtt szerzett meg, azaz fejlesztéséhez a képzés alapvetően nem járult hozzá

- a rendszeresen 4,8-6,00-os átlaggal teljesítő hallgatók hány százaléka tud eljutni térkép és más segítség nélkül az astoriáról a kálvin térre (vagy úgyis fogalmazhatnék, hány százalék marad épeszű)

- a diploma megszerzéséhez szükséges kompetenciák elégségesek-e az életben maradáshoz, azaz az egyetemen kívüli léthez

 

Mindenképp vedd figyelembe, mielőtt ide jelentkeznél:

a jól hangzó frázisok mögött nem biztos, hogy azt kapod, amire számítasz

a felsorolt menő szakokon a következő tárgyakat tanulhatod:

1. nyelvi alapozó (1 év): írás- és beszédkészség fejlesztése, bevezetés az irodalmi- és nyelvészeti tanulmányokba (elméleti)

2. nyelvészet: nyelvtan teljes részletességgel (mondatelemzés, igeragozás, névelők, mint a gimis órákon), teóriák

3. irodalom (századonként lebontva, tárgyanként 10-15 kötelező olvasmánnyal): szereplők jellemének elemzése, írói fogalmazás stb. (= gimis irodalomóra)

4. civilizációs ismeretek: az ország történeleme, politikai kultúrája, szerencsés esetben gazdaságföldrajza


Ehhez szükséges kompetenciák:

- monotonitástűrés

- elmélyülésre való képesség (a kötelező irodalmak feldolgozására)

- jó memória (a könyvben szereplő nevek és kapcsolatok tárolására)

- passzív személyiség (=csendes megfigyelő)

- ezek hiányában: pofátlanság, jó puskaszerkesztő képesség

 

 

Ha a fejedben a "multinál dolgozom, több nyelven beszélek és hasznos feladatokat látok el" jellegű kép él, NE GYERE IDE, mert csalódni fogsz.

 

 

Ha a fejedben a "diákokat oktatok, és a 18. század  irodalmi áramlatait tanulmányozom, kulturális folyóiratot  szerkesztek" kép él, ITT A HELYED, jól fogod érezni magad.


A fenn említett szakok:

anglisztika, germanisztika, keleti nyelvek és kultúrák, magyar, ókori nyelvek és kultúrák, romanisztika, szabad bölcsészet, szlavisztika és történelem

nyelvtudást biztosítanak, de óriási hátrányba kerülsz azáltal, hogy szaknyelvi tudást nem, azaz választhatsz: tanár leszel vagy fordító/tolmács.


Végezetül, érdemes olvasni a sorok mögött:

a bölcsészettudományos terület „legillusztrisabb intézménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara”

a hangsúly a bölcsészettudományos területen van, amelynek semmi köze a versenyszférához, azaz teljes felsőoktatási rangsorban legalulra kerülne (BME, BCE, BGF) után.

 

Vagyis, jelentkezés előtt mindenképp mérlegelj, és ne dőlj be olyan bizonytalan statisztikáknak, amelyek a valóság elég fontos szeletét kendőzik el, ilyen jellegűek jelentkezők száma, túljelentkezés aránya, szükséges felvételi tárgyak stb. címen futó viszonyítási pontok, amely alapján a végén kiderül, hogy a diploma, mely önmagában használhatatlan, országos szinten a legjobb ... legalábbis a HVG szerint.

 

 

 

1 komment

Címkék: egyetem felvételi elte


2009.01.26. 16:40 nolidharma

A takarítók is léteznek

és ők ezt ki is kérik maguknak, mert a botor egyetemisták gyakran elfeledkeznek róluk.

Hát igen, ezt egy vérbeli bétékás úgy kommentálja, hogy hát itt még takarítónak lenni is szar, de engem külön szórakoztat egy-egy megnyilvánulásuk, mellyel létezüsük óhajtják manifesztálni.

 

Első és legviccesebb tettük az egyik terem átrendezése volt, frontális módba, mert ugye itt az eltén ha nem előadóról van szó (hanem szemináriumi teremről), a padok U alakban való elrendezését preferálják a tanárok, mint a nyelviskolákban és egyéb haladó és trendi helyeken, külön megideologizálva ezt a felállást ppk-s kollégáiknak köszönhetően.

A szemkontaktus és egyéb gyík szövegek mellett fontos, hogy a tanár így abszolút a középpontban érezheti magát. Szóval a takarítónő puszta jóindulatból átrakta a padokat, 3 sort képezve ezzel az aprócska teremben, és büszkén ecsetelte az óra előtt, hogy mily nagy tettet vitt véghez a mi érdekünkben. A fejében ugyanis az egyetemről az a kép él, hogy a diákok mappával a kezükben lelkesen jegyzetelik, amit a tanár a táblára ír (valójában ez is történik, csak tábla nélkül). A reakciók a következők voltak:

A (férfi) szolídan bólogatott a takarítónő kétes érveire az átrendezést illetőleg, majd távozása után megjegyezte, hogy "hát ennek sem volt jobb dolga". Ezen nevettünk, mert tényleg uncsi lehet minden nap háromszor felmosni ugyanazt az épületet, kisúrolni a vécéket stb.

B (nő) szemeit forgatva szólt a takarítónőnek, hogy "de nekünk így is jó volt a terem", majd megjegyezte, hogy mégis hogyan képzeli egy ilyen kis szürke porszem, hogy átrendezi a termet, csak mert éppen olyanja volt. Azt hiszi, hogy ehhez joga van?! Hát pont ez az a mentalitás, amelyet szeretnék elérni valamikor, hogy büszke lehessek arra, hogy én ide járok.

C (nő), a tanár elképedve tapasztalta a változásokat, miután fél órás késéssel befutott és kinyitotta a termet, azonnal rendelkezett, hogy a padokat az erős fiúk (mivel bétékáról van szó, 3 db, ebből 1 közepesen erős) azonnal forgassák vissza, és "úristen, mi történt itt". Vezényetével a padok villámgyorsan visszakerültek a helyükre. A nő vicces volt, mert szeret irányítani, és tud is, ráadásul elment vele az óra első 10 perce.

D (férfi) véletlenül épp akkor ugrott el kapucsínózni, amikor a nagy rendezkedés folyt, de pont úgy időzített, hogy mire vége lett, újra a színen volt. D nem biztos, hogy meg tudott volna emelni egy padot, de arisztokrata volta mindenesetre semmiképp sem engedte, hogy legalább kísérletet tegyen rá.

A takarítónők általában jó fejek, és értünk dolgoznak, bár ezt sokan nem veszik észre, úgyhogy ezt a bejegyzésemet nekik dedikálom.

 

 

 

Szólj hozzá!


2009.01.26. 16:03 nolidharma

Az unikornis történetét kutatom

Tiszta agyalágyultnak érzem magam. Órák óta kutatom az unikornis történetét, mely vizsgám 9. pontját képezi, a maga misztikus voltában.
Mivel előadásra nem jártam, mert minek, fogalmam sincs, hogy eme képzeletbeli állat honnan ered, melyik forrásokban találjuk meg először, milyen allegóriái és megjelenési fajtáji vannak. Ami ennél is rosszabb, hogy egyáltalán nem is érdekel. Szóval a motivációm 0, de kissé felszökik, ha véletlenül arra gondolok, hogy 3 kredit (motivációs mutató apró kilengése) és hogy kötelező a tárgy (mutató stagnál), és végül elérkezek oda, hogy mi a fenének kell ilyen f*szságot tanulni (teljes hanyatlás).


Úgyhogy a valóság számomra most szárnyas lovakkal, griffekkel, egylábú emberekkel és kutyafejű humanoid formákkal van tarkítva, és ennek fényében egészen valószerűtlennek tűnnek a kint járkáló kétlábú emberek, a lenyugvó nap és a kocsik. Annyit már megállapítottam, hogy az unikornis latin szó és azt jelenti, hogy egyszarvú (ezt persze már oviban is tudtam, mikor a pónis barbi mellé bedobták az egyszarvús barbit), de itt most nem ez a lényeg, hanem hogy immáron latinos műveltségem részét képezi, hogy egy ilyen egyszerű szóról meg tudom állapítani, hogy milyen eredetű (mert erre nagy szükségem lehet még az életben), és a játékboltban menőzhetek majd a 8 osztályt sem végzett eladónőnek, hogy ugyan kisasszony, csak tudja már mi az az unikornis, és legyen szíves visszavinni ezt a monokornist. (Legalábbis gondolom, ezt kéne éreznem egy hasonló szituációban). Felfedezésem 2. pontja ugyanis, hogy a monokornis pedig ugyanaz, mint az unikornis, csak görög eredetű szó.

Persze ennek is örülök már, mert két héten keresztül a kötőszavak tengerében fürödtem, ugyanis feltétlenül muszáj megtanulnom olyan elkerülhetetlenül fontos nyelvi elemeket, amelyet még a google sem ismer (nemhogy a franciák), hogyha netán arra kerülne sor, hibátlan irodalmi stílben fejezhessem ki magam (ennek az esélye 0, hacsak nem regényt készülök írni, méghozzá Proust stílusában). Szóval ezeket a nyomorult kötőelemeket vertem a fejembe, amellyel megint csak egy lépésel távolabb kerültem a beszélt nyelvtől, és közelebb a morfó ketteshez, ez utóbbi nem jött ösze, de előbbi garantáltan sikerült. (Szívesen tesztelném az egyetemen tanult dolgokat egy élő francián, mert eddig csak a halottakon sikerült, úgyhogy ha diderot netán véletlenül feltámadna, jól megértenénk egymást.)

Univerzumom sajnos jelentősen beszűkült, azaz korlátozódott a nagytudású tankönyvírók érdeklődési körére, úgyhogy most folytatom a keresztesháborúk történetével, ez legalább annyiból reális, hogy sok-sok embernek valamikor rég ez jelentette a valóságot. Kár, hogy ők is már meghaltak.

Az unikornisról még annyit, hogy előszeretettel vadászták a középkori sövaliék, mert úgy gyanították, hosszú szarva gyógyírként hat a testre. A képzőművészetben azonban inkább a "hölgy (szexuális szempontból szűz) keblén nyugvó egyszavú" ábrázolás terjedt el, melynek fallikus jelentéséről nem szól a fáma (fama, latin szó, jelentése: szóbeszéd)

Szólj hozzá!


2009.01.16. 18:20 nolidharma

Latin és Ógörög Tanszék

A latin és ógörög tanszék már a nevéből adódóan is nem azt a benyomást kelti a gyanútlan ám éleslátású bétékásban, hogy valami új és haladó szellemű tudást fog nyújtani, ennek ellenére karunkon a latin olyan alapozó tárgynak minősül, mint máshol az analízis vagy az európai integráció története.

A latin auktorok alapvető műveinek ismerete nélkül
valamire való bölcsész ki sem teheti a lábát az egyetemről, mindezen tudást speciális latinkurzusokon sajátíthattuk el éveken keresztül, 2 kredit díjazással, és mindezek után bónuszként záróvizsgának nevezett írásbeli - szóbelivel zárult. Ma már ezt az utolsó, a latintanulás hosszú folyamatát megkoronázó kis megmérettetést eltörölték, de maradt a 2 kredit.



A tanszékről tudni kell, hogy mellőzi a netes jelentkezést, ami az etr esetében érthető is, kevesebb így a bonyodalom, de a hirdetőtáblákra kifüggesztett lapok sem bizonyulnának jó megoldásnak, ha nem a latin tanszékről lenne szó ugye, mondjuk egy anglisztika vagy germanisztika intézetben, mivel a becsületes feliratkozókat valószínűleg gyorsan áthúznák a későn érkezők.

Ennek ellenére mindenféle előítélettel szemben megállapítható, hogy ezen a tanszéken sikerült megvalósítani azt a nagyon egyszerű és "életközeli élménynek" minősülő eljárást, hogy a lapokra az óra címe, kódja és a vizsgáztató nevén kívül időpontok is kerültek, méghozzá 20 perces eltéréssel. Azaz, minden vizsgázó adott időpontra megy, ahonnan nem késhet el, de legalább nem kell órákig várakoznia, dúródnia, törtetnie, hogy bekerülhessen akkor, amikor szeretne. A tanárnak teljesen mindegy, hogy a diákjai tapossák-e egymást az ajtóban, vagy nyugodtan megérkeznek, viszont egy elég jó gesztus a részéről, hogy nem várakoztatja őket.

Ennek ellenpéldája a 9-kor kezdődő vizsga, ahol kötelező a megjelenés kezdéskor, legitimálva mondjuk egy beugróval, amit csak és kizárólag az első fél órában lehet megírni, azaz a későn érkezők már csak elégtelennel az indexükben távozhatnak. A vizsga délután 2-ig tart, amit már maga a tanár is un, de a világért sem gyorsítana a tempón, és természetesen a saját megjegyzéseit mindenképp végigmondja.

A másik szép példája a bölcsészkaron bevett vizsgáztatási módszernek, a 4 különféle kurzusról egy napra és egy időpontra történő becsődítése, azaz az időpont-differenciálás sem történik meg, tehát a diákok kis idő elteltével szembesülnek a szomorú ténnyel, hogy lehet, hogy különféle tárgyakból vizsgáznak, de egyazon tanárnál úgyhogy délután 4 előtt tuti nem hagyják el a helyszínt.

Szóval összegezvén a dolgokat, emberileg a latin-ógörög tanszék messze viszi a pálmát a többivel szemben, pedig ehhez igazán nem kell sok, csak egy kis odafigyelés.

Szólj hozzá!


2008.11.26. 20:41 nolidharma

büfé vagy nem büfé?

Ez a büfészak milyen jó kifejezés, bárki használhatja a többi szakra, de senki nem érti a sajátjára. Egy lebegő fogalom. Azaz minden szak büfé, ami nem a tiéd, mert sehol nme olyan szemetek a tanárok és nagy az anyag, mint nálatok. Te sosem lehetsz büfé, mert ha még meg is kapod ezt a jelzőt, vannak még nálad büfébbek is.


A szó etimológiáját illetőleg talán francia elődeinktől vettük át, de ők még buffet formájában vetették papírra. A magyarban egy-két betű igazán feleslegesnek bizonyult, így lett büfé, ami ugye azt a helyet jelöli, ahol kajálni-piálni és pihenni lehet.

Szóval a bétékát illetőleg egyet leszögezhetünk: másjellegű egyetemekhez képest egy eltebölcsész mindigis törzsbüfésnek számít. Persze vannak alattunk is jócskán, de ne konkretizáljunk.

Mégis, sértő ez a megjegyzés, mert rengeteget tanulunk, az más dolog, hogy a rengeteget általában az értelmetlen jelző szokta kísérni. Szóval mi az, amit mindenképp tudnunk kell egy szak büféfokozatának meghatározásához? A válasz  nagyon egyszerű.

Sokan keverik a szezont a fazonnal. A büfészak számomra a következőt jelenti: ahol kötelező jelleggel nme kell sokat tanulni, az büfészak. Vagyis ha egy tantárgyhoz tartozik 15 kötelező olvasmány, de a vizsga tökéletesen letehető 7 könyv ismeretében, hülye az, aki elolvassa mindet. Vagy túl lelkes. Pontosabban, hülye az, aki mindet elolvassa, és még szenved is tőle, azaz semmi örömét nem leli az olvasmányok abszolválásában. Csak zabálja őket, mint majom a banánt.

Szelekció, differenciálás. Gondosan elhalmoznak bennünket teendővel és forrásanyaggal, az elvárás teljesíthetetlen, de nem megoldhatatlan. Nagy előnye a bétékának, hogy szembesíti a hallgatót azzal a szomorú ténnyel, hogy az élet nem habostorta, hanem tömérdek munka, melynek csak tizedét lehet elvégezni. Úgyhogy kezdődhet a szórás,  a szükségtelen könyvek, információk kipotyogtatása és a sorrend felállítása.

 

Szólj hozzá!


2008.11.25. 22:39 nolidharma

Egy estém otthon

  • A srácok a folyosón összeszedtek valahonnan két csajt, akik hevesen smárolnak. Egymással. Közben megy a mozizás, még Zolit is idehívták a folyosó végéről: Zoli, gyeremá' b*zdmeg, belehúztak a csajok!
  • A ismerősöm bejelentette, hogy  de jó egyeseknek, hogy nem kell tanulniuk, én is szeretnék büfészakra járni. A angol-német szakos, a srácok tétékások...
  • B ismerősöm a legkisebb zajra is a következő megjegyzést tette: Mindjárt kimegyek és mondok én is valami szépet.
  • Egyik órámra a következő mondatot kell elemeznem, a századelő romlottságát illetőleg: reá nézett, és megállapította magában, milyen egészségesek a fogai


A lét elviselhetetlen abszurditása.

Szólj hozzá!

Címkék: koli


2008.11.23. 11:11 nolidharma

Túlélési útmutató - kezdőknek

Amit tudni érdemes a Múzeum körúti épületkomplexumról:
 

Alapvetően a 4-től 8-ig terjedő parcellákat nevezték ki eme szent hely felépítésére, ebből manapság különféle bonyodalmak adódnak, ugyanis számügyileg három részre oszlik a kampusz:

múzeum körút 6-8. alias Főépület

    múzeum körút 4/a,b,c,d,f,i

    rákóczi út 5.

Ez persze senkit nem érdekel, mert a valóságban egy tömbről van szó, csupán levelezés során adódhatnak apró gondok, főleg a 4es szám alatt. De hát ki akar itt levelezni.

1. Eltévedni nem lehet, mert minden nagyon logikus, kivéve ami nem. A főkapun belépve (mostanában ez önmagában véve problémás, ugyanis most kovácsolják) balkézfelől az ábécé első betűjétől indulunk, komolyabb fennakadás nélkül, egészen a D-ig el lehet jutni.

Ezután kisebbfajta problémák állnak fenn. A Rákóczi út 5 szám alatti épületet "E"-nek szokták titulálni, de jól értesültek szerint "R" épület, ami viszont egyértelmű baromság, annál is inkább, mert azzal a gyenge érvvel van alátámasztva, hogy "mindenki e-nek érti", szóval az az e épület. De lehet, hogy valójában mégiscsak "R". A Jóisten se tudná megmondani.

Mellette található rögtön az I, a jelzést azonban felesleges keresgetni, mivel az épület már messziről szemlélve is egy  krematórium benyomását kelti, olyat meg már mindenki látott, ha más nem, képről. Amúgy csak a hőközpont van arrafelé, azért olyan fura. Ide vannak száműzve a filozófuspalánták egyébként.

Az F épület pedig szintén logikusan a legsarokban van letéve, és mindenféle zeneszó szűrődik ki az ablakokon keresztül, mivel itt van a zenei tanszék. Egyébként ez a legmodernebb épületünk leszámítva az e-t természetesen, és még szép is, csak nagyon kopár.

 

 Szóval ha ebben az útvesztőben megtaláltad a számodra szükséges épületet, kezdődhet a kaland!

  2. Túléléshez alapvetően szükséges ugyebár a KAPPUCSINÓ (elittebbeknek kávé), nem csak azért, mert nem aludtál jól előző éjjel, hanem azért is, mert emeli a vérnyomást (értsd: nem ájulsz el) és segíti a koncentrációt (márha kell).

Általános alapszabály:

A BÜFÉ MINDIG LEGALUL VAN

ez pedig nem a földszintet, hanme az alagsort jelenti. Azaz eggyel lentebb, mint gondolnád. Óriásit fejlődött e téren az egyetem, ami az utóbbi éveket illeti, már nem kell mindenféle kacaton átbotorkálni, hogy valahol a lógó vezetékek és csöpögő csövek vilgágban megtaláld a koffeinforrást, többnyire kikövezett úton lehet eljutni a büféig. Az ízfaktor helyenként változik, erről majd később.

3. Kényes kérdés: a mosdó. Mivel épületünk műszaki érdeklődésű egyének igényeit kielégítendő épült meg, elég sajátos felépítése van az egységeknek, úgyhogy ha sikerül egy mosdóra rátalálni, akkor a legközelebbi valószínűleg pont eggyel fentebb van. Ez sajnos sokszor nem jön be. Az az érzésem, hogy azok a termek, amelyek tanításra lettek kialakítva, nem is olyan rég még laboratóriumok, szertárak és kísérleti szobák voltak. A vízvezeték kicsit furcsán kanyarodik néha, így a mosdók elhelyezése sokszor nem követi a megszokott rendet. Ez főleg a C és D épületekre igaz, ahol egy egyszerű mosdóakció komoly negyedórákat vehet igénybe, és  a portás is csak annyit tud mondani, hogy itt balra, aztán jobbra, majd kettővel utána balra, ott a jobboldali lépcsőn le, onnan pedig a folyosón egyenesen, annak a végén meg balra, és akkor szépen vissza is érsz oda, ahonnan elindultál, sikertelenül.

4. Tantermek. Csak a számozást kell figyelni. A nagyobb termeknek van saját nevük, amit előszeretettel használnak továbbképzésre vagy egyéb rendezvényre érkező naiv egyének, akik tájékozódási pontként a terem száma helyett a nickjét jegyzik meg. Na ez nálunk nem működik. Itt csak nullanegyvenhetes van és földszinttizenegy, dénagyelőadó és cékettő. Egyetlen egy nevet tudok: F épület Benczúr terem. Vagy Buzágh?

 

Nos, ha idegenként lenne kedvünk bekukkantani az astoriára, ajánlom a kertig történő sétát, onnan pedig a híres gólyavári eszpresszót, aztán pedig uccu neki! Csak szívjuk magunkba a hely szellemét.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása